Órákon át ágaskodott az életéért egy ausztrál férfi, a jóga mentette meg
Egy ausztrál férfi órákon át küzdött az életéért, miután a kotrógépével beleborult egy víznyelőbe, és úgy beszorult, hogy épp hogy csak az orrát tudta kidugni, azt is nagy erőfeszítés árán – írja a BBC.
„Nem vagyok jógi, de azt hiszem, mondhatjuk, hogy a joga mentette meg az életemet. Meg az élni akarás”
– mondta később, miután egy 500 méterre lévő szomszéd meghallotta a kiabálását, és megmentette.
Arról megoszlanak a vélemények, hogy erre mennyi idő után került sor, a helyszínre érkező tűzoltók szerint kettő, a férfi felesége szerint öt óra telt el az ágaskodás közben.
Abban viszont mindenki megegyezett, hogy óriási szerencséje volt, és csoda, hogy ilyen sokáig bírta ebben a megerőltető pózban. A kiszabadítása után helikopterrel szállították a közeli Newcastle kórházába, ahol hipotermiával és könnyebb hátsérüléssel kezelték.
Szerencsére Millert sikerült időben kihúzni a vízi csapdájából, de a helyzet emlékeztet arra a világhírű fotóra, amely 1985-ben készült Kolumbiában. Az év sajtófotójának választott képen a 12 éves Omayra Sanchez látható, aki a Nevado del Ruíz nevű vulkán kitörése után szorult a törmelék alá. A kimenekítésére érkezők nem érték el, és amíg az erősítésre és a megfelelő eszközökre vártak, a kislány meghalt szívrohamban.